Category Archives: Életvezetés

  • 0

A veszekedés művészete

Category : Életvezetés

Az ókorban még a retorikához tartozó külön tudományág volt a disputa, a vitatkozás, érvelés és meggyőzés művészete. Ma nem kötelező tananyag, így nem is tanulunk meg vitázni, és rendre belefutunk parttalan vitákba, meddő veszekedésekbe, sőt, nem is tudjuk igazán megfogalmazni, mi a vita és a veszekedés között a különbség. Pedig vitatkozni konstruktívan is lehet, csak egy kis odafigyelés kell hozzá.

 

Mindennapi életünk során időről-időre előállnak olyan helyzetek, amikor eltérnek az érdekeink a másik fél szempontjaitól. Hova menjünk nyaralni? Mit vegyünk a nagyi születésnapjára? Melyik kollégát léptessük elő? Miért nem kérjük azt a szál kolbászt, amit az eladó kiválaszt nekünk? A magánéletünkben, és munkahelyünkön kialakuló, fent említett helyzetek folyamatosan feszültséget szülnek, mi pedig vérmérsékletünktől függően próbálunk kiutat találni a szituációból, hol kiabálással, hol fenyegetőzéssel, hol a saját álláspontunk folyamatos mantrázásával. Sajnos ezek egyike sem vezet megoldáshoz, nem vet véget a problémás helyzetnek, sőt további nehézségeket okozhat.

 

Veszekedjünk már egy jót!

Vannak persze olyanok is, akik semmilyen helyzetekben sem keverednek szívesen vitába, ők úgy próbálják megúszni a konfliktust, hogy el sem kezdik azt.

A 33 éves Barbara friss szakításon van túl. Ő kezdeményezte útjaik szétválását, mint mondja azért, mert túlságosan sterillé vált a kapcsolatuk. „Kívülről mi voltunk az álompár. Se egy hangos szó, se egy vita, soha, semmilyen konfliktus nem volt köztünk. A párom mindig mindenben egyetértett velem, a családi béke és nyugalom érdekében igyekezett elkerülni mindenféle konfrontálódást. Ez elsőre ideálisnak hangzik, de a valóságban inkább idegesítő volt. Ha valamit sérelmeztem, vagy próbáltam a szemére hányni, csak hallgatott hosszan, némán várta, míg befejezem a mondandómat, de nem szólt semmit. Én pedig hiába vártam a reakcióját, véleményét. Sokszor sírva kértem, hogy legalább mondja el az ő álláspontját, mesélje el, hogy ő mit gondol, vagy épp mi nyomja a lelkét. Ilyenkor sem válaszolt, hanem egy idő után megsimogatta az arcom, és azt mondta, hogy biztos ő csinált valamit rosszul, és nekem van igazam. Én vérszemet kaptam, és egy idő után egyre többször provokáltam konfliktust, még akkor is, amikor tudtam, hogy nincs igazam. Őt ez sem zökkentette ki, nem keveredett velem vitába, és nem állt ki magáért. Ekkor szólalt meg a vészcsengő a fejemben, és kezdtem el azon gondolkodni, hogy talán mégsem passzolunk össze.”

Bár ez az eset meghökkentőnek tűnhet, a szakirodalom azt mondja, hogy a vita sokszor igenis hasznos lehet. De tényleg lehet egy veszekedés kapcsolatépítő? Vásárhelyi Judit executive coach szerint igen. „Egy jó vitatkozás, egy egymás véleményét meghallgató disputa frissítően hathat minden kapcsolatban. Hangsúlyozom, hogy nem őrjöngő veszekedésre gondolok, hanem a másik gondolatait tiszteletben tartó szóváltásra. Az ilyen vita, még ha átmenetileg kellemetlennek is tűnik, néha mégis szükséges, mert feloldja a konfliktusokat, csillapítja a kedélyeket. Ha nem söprik a szőnyeg alá a problémákat, hanem a két fél érdekeit ütköztetve próbálnak megoldást találni, az azt jelzi, hogy még mindig szeretik és tisztelik egymást, ezért próbálnak közösen eredményre jutni. A tartós kapcsolat titka tehát nem az, hogy a pár mindkét tagja mindig egy álláspontot képviseljen, hanem az, hogy még akkor is, amikor esetleg összekapnak, mindketten törekedjenek a másik véleményének meghallgatására, és tiszteletben tartására.”

 

Konstruktív vita vagy céltalan marakodás?

A szóváltás leggyakrabban valami jelentéktelen semmiség miatt kezdődik el a 40 éves Szilivéknél.  “A házasságunk tizenhét éve alatt a fontos dolgokban mindig egyetértettünk a férjemmel, de lényegtelen apróságokon bármikor össze tudtunk kapni. Megfigyeltem, hogy az ilyen szópárbajok nálunk általában a miért kérdésekkel indulnak: Miért nem a rendes helyére raktad vissza azt az kést? Miért nem azt a másik nadrágot adtad a gyerekre? Miért nem a korábbi vonattal indulunk? Engem ezek a miértek azonnal kiborítanak, és nem tudok normális hangnemben reagálni. A párom ahelyett, hogy elmondaná, hogy szerinte miért lenne jobb a korábbi vonat, vagy a sötétebb színű nadrág, egyszerűen csak odaveti ezeket a számonkérő kérdéseket, amitől nekem rögtön görcsbe rándul a gyomrom, és olyan hangnemben válaszolok, ami idegen tőlem. Ezzel megindul – a fiam szavaival élve – a szájkarate, melynek a vége mindig a kölcsönös duzzogás. Hiába próbáltam elmondani neki, hogy milyen rosszul esnek nekem ezek a kérdések, nem tudok változtatni ezen a szokásán.”

A coach szerint ez a példa remekül illusztrálja az eredményhez nem vezető parttalan civakodást. “A céltalan marakodást legtöbbször tényleg hasonló, apró nézeteltérések robbantják ki. De okozhatja hosszabb ideje elfojtott elégedetlenség, vagy keserűség is. Ezeknél a szituációknál látszik igazán a különbség a vita és a veszekedés között. A vita során a felek valamilyen konfliktust szeretnének megoldani, ezzel szemben a veszekedés csak erőfitogtatás, elkeseredett hatalmi harc. A higgadt, békés hangulatú egyezkedéssel ellentétben, a veszekedés sosem vezet sehová, pedig egy jól működő kapcsolatban nem a másik sértegetése, megbántása a cél, hanem az, hogy a probléma – legalább egy időre – megoldódjon.”

 

Álljunk bele a másik lábnyomába

Gondolkodtak már azon, hogy mi értelme van egyáltalán a veszekedésnek és vitatkozásnak? Hogy miért olyan fontos számunkra megváltoztatni a másik gondolatait? Miért próbálunk meggyőzni másokat arról, hogy higgyenek, vagy fogadjanak el olyan dolgokat, amiket nem is akarnak? Hát azért, mert alapvetően abból indulunk ki, hogy nekünk van igazunk, és a mi igazságunk az egyetlen és helyes. Ha két ember ezzel az attitűddel áll neki vitatkozni, nem fog dűlőre jutni a vitás kérdésben. Persze vannak erre is pozitív megoldások a világon. Vásárhelyi Judit, egy olyan példát említ, ami más megvilágításba helyezi a vitatkozást. “Vannak egy olyan népcsoport, amelynél a közös álláspontra nem jutó, hosszú ideje vitatkozó embereket egymással szembe állítják a homokba.” -avat be az érdekes szertartásba a szakember. “Miután mindegyikük elmondta a saját véleményét és érveit, helyet cserélnek, és a másik lábnyomába állva, a másik szemszögéből néznek rá a témára. Így kell folytatniuk a diskurzust, míg megoldást nem találnak. Érdekes módon a helycsere után nem sokkal szoktak jönni a nagy felismerések, és a közös megoldás.”

 

Egyetértünk abban, hogy nem értünk egyet

Vásárhelyi Judit  azt mondja, hogy azért nem tudunk vitatkozni, mert nincsenek meg az eszközeink hozzá. Érzelemből, és nem értelemből vitázunk, ráadásul a  vitától még félünk is, mert mindig a konfliktus jut róla eszünkbe, és negatív üzenete van számunkra, pedig egy jó vita lehet konstruktív is. “A munkám során is azt látom, hogy az emberek nem adnak visszajelzést, nem fogadják el, sőt általában meg sem hallgatják a másik álláspontját. ” -mondja a szakember. “Legtöbször úgy megyünk bele a vitába, hogy nekünk van igazunk, és nem értjük, hogy a másik ezt miért nem látja. Holott lehet, hogy neki is igaza van, csak ő más szempontból közelíti meg a témát, vagy épp másképp fejezi ki magát. Pedig minden vitában lehetne egy közös pont, márpedig az, hogy egyetértünk abban, hogy nem értünk egyet.” Ez egy szellemes megközelítés, de az igazi megoldás a tudatosabb hozzáállás lenne, főleg, ha érzelmileg is érintettek vagyunk a témában. Persze egy konfrontáció során nehéz érzelmileg kívül maradni, de ha odafigyelünk a vitapartnerünkre, és a közös megoldást keressük az eltérő nézetek helyett, akkor sikerülni fog. És ez talán vita és a veszekedés közötti különbség is. Vita mindig partneri viszonyt feltételez, ahol a felek win-win alapon vesznek részt a helyzet megoldásában, a veszekedésnél az egok harcolnak, és folyamatosan lenyomjuk a másik felet.

 

Asszertivitás lehet a kulcs

Vásárhelyi Judit szerint a vitatkozás során az asszertív kommunikáció lehet a kulcs a megoldáshoz. “Az asszertivitásról egyre többet hallani mostanában, rengeteg tréning témája, mert sokan felismerték, hogy mennyire pozitív hatása van a mindennapi életünkben. Az asszertivitás tulajdonképpen egy önérvényesítő magatartásforma, melynek alkalmazása abban segít, hogy vitás helyzetek során a felek mindegyike nyertesen kerüljön ki a szituációból. Ilyenkor olyan kommunikációs eszközöket használok, melyekkel úgy érvényesítem az akaratomat, hogy azzal nem bántok meg senkit, és hozzásegítem a partneremet ahhoz, hogy az ő érdekei se sérüljenek. Az asszertivitás mások és önmagunk tiszteletét jelenti, saját érdekeink közvetítését, és mások érdekeinek figyelembevételét. Az asszertivitás remek konfliktus kezelési eszköz is, ha megtanultuk alkalmazni, a mindennapi életünk részévé válhat, konfliktusok nélkül is.”

 

 

5 tipp a kulturált vitázáshoz


Tudjunk hallgatni!

A vita során törekedjünk arra, hogy mindkét fél elmondhassa a saját álláspontját, anélkül, hogy kritizálás, vagy minősítés tárgya legyen a vélemény. Minden vita jó alkalom arra, hogy elmondhassuk sérelmeinket, és megnyugtató válaszokat kaphassunk mindazon kérdésekre, amelyek bizonytalanságot keltenek bennünk.

Legyünk őszinték!

Ha végre megjön a bátorságunk, és kenyértörésre viszünk egy régóta halogatott problémás helyzetet valakivel, akkor ne szégyelljük magunkat, és merjünk őszinték lenni. Ha konfrontálódunk valakivel, ne kerülgessük a forró kását, ne rébuszokban beszéljünk, hanem legyünk őszinték, ezzel elkerülhetünk egy csomó félreértést, és további parttalan vitákat is

Ne bántsuk meg a másikat!

Előfordulhat, hogy egy heves vita során feszült érzelmi állapotba kerülünk, és olyan mondatok csúsznak ki a szánkon, amelyekkel akaratlanul is megbántjuk a másikat. Ne feledjük, hogy a harag általában elszáll, de a kimondott szavak bántó ereje hosszú időre keserűséget okozhat.

Ne vonjunk bele másokat!

A vitás kérdéseket igyekezzünk egymás között elintézni. Ne vonjuk bele a család többi tagját, kollégákat, barátokat! Konfliktus esetén úgysem lehet érzelmi érintettség nélkül a vitapartner segítségére lenni. Inkább vonuljunk el, és négyszemközt tisztázzuk a sérelmeket, vagy problémákat.


Ismerősök pocskondiázása tabu!

Még ha magával ragad bennünket az indulat, akkor is szigorúan tilos a másik fél rokonainak, barátainak pocskondiázása. Legyünk óvatosak vitapartnerünk családjának jelzőkkel illetett emlegetésétől. Ezeket az óvatlan, mérgünkben könnyelműen kimondottakat bánjuk meg aztán a vita után leghamarabb.

 

 

A veszekedés 3 aranyszabálya


Ne támadjunk, ne feltételezzünk rögtön!

Bár a veszekedés hevében szeretnénk azonnal reagálni, és megvédeni magunkat, inkább próbáljunk kicsit lehiggadni, és úgy folytatni a szópárbajt. A meggondolatlan, támadó mondatok, és feltételezések bántóak lehetnek, és hosszú távú sértődéshez vezethetnek.

 

Ha nem tudjuk megoldani, zárjuk le!

Nem lehet mindig minden vitát megoldani, de le lehet zárni. Ha napokig nem szólunk egymáshoz, az még több konfliktushoz és még nagyobb távolsághoz vezet. Próbáljuk úgy befejezni a napot, hogy biztosítjuk a másik felet arról, hogy a vita ellenére is kedveljük, és tiszteljük.

 

Fogadjuk el, hogy van más vélemény is!

Nem várhatjuk el senkitől, hogy a mi szemünkkel lássa a világot. Akkor tudunk megegyezésre jutni, ha kölcsönösen érezzük a másik tiszteletét és elfogadását eltérő igényeink, lelki alkatunk, képességeink tekintetében.

 

Megjelent a Nők Lapja Magazin 2016. őszi számában, Viniczai Andrea – Vásárhelyi Judit tollából


  • 0

Pozitív gondolkodás – életöröm – boldogság – nem csak ötveneseknek / Éljünk a jelenben 1. rész

Category : Életvezetés

Éljünk a jelenben!

 

Nem is olyan régen olvastam egy mesét, aminek az volt a címe: „Különben nem nyafoghatnék”.

Kicsit magunkra, ötvenen túliakra – meg a más korosztályokra is –ismertem benne.

Örömmel osztom meg Önökkel is:

„Egyszer egy ember félelmetes ordításba fogott. Ijedten szaladtak hozzá a szomszédai:

  • Mi történt veled? – kérdezték.
  • Barátaim, nagy fájdalmaim vannak. – válaszolta.
  • Mitől vannak fájdalmaid?
  • Mert annyira fáj! – üvöltött az ember.
  • De miért fáj annyira?
  • Jaj, de bolondok vagytok. Azért fáj, mert ezzel a nagy tűvel szurkálom a kezem!

A szomszédok a fejüket csóválták:

  • De hát akkor miért szurkálod magad a tűvel, ha tudod, hogy ennyire fáj?
  • Mert egyébként nem ordíthatnék, és nem nyafoghatnék – felelte az ember, és fennhangon tovább nyöszörgött.”

Ha körülnézek a környezetemben, nagyon kevés vidám, nyitott embert látok, sokakból árad a „nekem már annyi”, illetve „én már öreg vagyok mindenhez”, „felesleges vagyok” gondolkodás és ez nőkre és férfiakra egyaránt jellemző. Hajlamosak vagyunk a nyavalygásra és a panaszkodásra, sőt ha többen együtt vagyunk, ez a hajlamunk felerősödik, még jobban kezdünk panaszkodni. Gondolkozzunk el azon, hogy ez vajon előrevisz minket életutunkon, vagy akadályoz, netán még hátráltat is? A legtöbb esetben, ami korlátoz bennünket, az csak a mi elménkben létezik. Tudjuk, a világ nem feltétlenül olyan, amilyennek mi látjuk, mert mi a saját szűrőnkön keresztül nézzük.

Hihetjük azt, hogy az embereket zavarja az életkorunk, a ráncaink, a kevés hajunk, a szokásaink. Valószínűbb, hogy ezt csak mi gondoljuk így, és valójában mások nem így látnak bennünket. Tudom, nem mindenkinek olyan könnyű figyelmen kívül hagyni azt, amit a többiek róla gondolnak, vagy legalábbis azt, amit elképzel, hogy gondolnak róla. Mégis meg kell próbálnunk mindenekelőtt saját értékeinkre és elvárásainkra alapozni.

Ha belegondolunk, 50 fölött, a nyugdíjig legalább 10-15 év áll előttünk, éppen ezért megdöbbentő, hogy vannak, akik így, ilyen rosszkedvű, bizonytalan életre rendezkednek be. Hová lett az energiánk, hová tűnt a jókedvünk, hová tűnt az optimizmusunk, a magunkba vetett hit, ami korábban megvolt? Régebben tudtunk küzdeni azért, amit szerettünk volna elérni. Célokat tűztünk ki, és meg is valósítottuk azokat.

Miben történt változás? A környezetünkben mindenképpen, de mégsem ez határozza meg, elsősorban nem ez befolyásolja a viselkedésünket. Akkor mi? Ha öregnek gondoljuk magunkat, akkor úgy is viselkedünk. Ha betegnek gondoljuk magunkat, elég gyorsan fel is fedezzük a betegség jeleit.

Nem is kell emlékeztetni Önöket az „önbeteljesítő jóslatra”, működik az magától. Mint tudjuk, az önbeteljesítő jóslat a hatásain keresztül közvetlenül vagy közvetve valóra váltja önmagát. Hát akkor jósoljunk magunknak jókat!

 

Vásárhelyi Judit életvezetési tanácsadó


  • 0

Pozitív gondolkodás – életöröm – boldogság – nem csak ötveneseknek / Éljünk a jelenben 2. rész

Category : Életvezetés

Éljünk a jelenben!

 

Ha mindezidáig ritkán éltünk a jelen pillanatban, és ritkán engedtük meg magunknak élvezni az életet, mert abban a hitben ringattuk magunkat, hogy majd a jövőben fog megtörténni az, ami a legfontosabb…. Ha úgy gondoltuk, hogy későbbre halasztjuk a boldogságunkat, és arról győzködtük magunkat, hogy a holnap jobb lesz, mint a ma… Akkor épp itt az ideje, hogy éljünk a jelenben, vegyük észre mindazt a sok jót, ami a rosszak ellenére mégiscsak körülvesz bennünket!

A könyvesboltok polcai tele vannak mindenféle boldogságot oktató, sikerről szóló és gazdagságot ígérő irodalommal. Soha nem volt nagyobb igény az ilyen típusú irodalomra, mint manapság.

Miért? Mert ma már nem elég saját képességeink legjavát nyújtani, még többet és még többet kell adni magunkból, még a jobbnál is jobban kell teljesítenünk. Menet közben viszont képesek vagyunk elveszíteni a magunkba vetett hitet, megszűnik nyitottságunk a pozitív dolgok iránt, hajlamosak vagyunk csak a rosszat észrevenni. Természetesen szeretnénk „jól lenni a bőrünkben”, ezért keressük azokat a praktikákat, amikkel ezt megvalósíthatjuk. Pedig attól, hogy egy könyvet elolvasunk, még nem változnak a dolgok!

A ma ötvenes, és e fölötti korosztály olyan korban és környezetben nőtt fel, ahol az oktatásban, később a munkahelyeken is csak a negatívumokra, a hibák javítására koncentráltak. Erre épült a gyermeknevelésünk, az iskolai oktatás, a céges képzések, a vállalati teljesítményértékelések, a karriertervek stb.

Nem is olyan régen – 1980-as évek vége felé – a pozitív pszichológia térhódításának erdedményeképpen ismertük fel, hogy ha csak a gyengeségeinkre koncentrál a környezetünk, és ezt sugalljuk magunknak is, akkor folyamatos kudarcélményeknek tesszük ki magunkat, érthetően csökken az önbizalmunk, s ezáltal a még meglévő erősségeink is gyengülni fognak.

Ki ne tapasztalta volna például autóvezetés tanulása közben, hogy már „kezdem érezni, mintha már tudnék vezetni”, ám ekkor valaki beül mellém az autóba, és elkezdi kritizálni, hogy „ez nem jó, meg az sem jó”, – ilyen helyzetben az ember még azt sem csinálja jól, amit addig kiválóan tudott.

 

Vásárhelyi Judit életvezetési tanácsadó


  • 0

Pozitív gondolkodás – életöröm – boldogság – nem csak ötveneseknek / 3. rész: pozitív pszichológia

Category : Életvezetés

Pozitív pszichológia

 

A pozitív pszichológia kiváló személyiségei Martin E. Seligman, Csíkszentmihályi Mihály és Sonja Lyubomirsky hatására végre nálunk is elérkezett az idő, hogy megértsük a személyes erősségeink, a pozitív érzelmek fontosságát. A gyengeségeink – közkeletű szóval a hibáink –javítgatása, fejlesztgetése helyett inkább az erősségeinkre koncentráljunk. Ha abban fejlődünk tovább, amiben erősek vagyunk, sokkal gyorsabb és tartósabb fejlődést tudunk elérni más, addig gyengébb készségeinkben is. Ezért fontos a pozitív gondolkodás felé való elmozdulás. Ez nem a „hurrá optimizmus!” Ez a pozitív érzelmek fontosságának megértéséről szól. Arról, hogy kicsit más szemmel nézzük a világot, ne hagyjuk, hogy lehúzzanak a sötét gondolatok, ne emésszük fel saját magunkat.

Az orvostudomány, ezen belül konkrét idegrendszeri és immunológiai kutatások igazolták – de ezt saját bőrünkön is tapasztalhatjuk –, hogy egy boldog, kiegyensúlyozott, harmonikus légkörben jobb a teljesítőképességünk, mint egy lehúzó, pesszimista, feszült környezetben.

Mindez igaz a magánéletre és a munkahelyi környezetre is. Ha valaki azon dolgozik, hogy pozitívabb szemléletű legyen, akkor ez mindenkinek jó. Jó neki, jó a környezetének. Nemcsak boldogabbnak fogja érezni magát, de növekszik az energiája is.

A jó hír az, hogy ez az új gondolkodási mód elsajátítható, tanulható, s lehetővé teszi, hogy életünket boldogabban élhessük, kihozva magunkból a legjobbat. A pozitív gondolkodásmód elsajátításával és alkalmazásával rövid időn belül átalakítható és javítható mindennapi közérzetünk, ennek eredményeképpen növelhetjük energiaszintünket, teljesítőképességünket és biztosíthatunk magunknak egy jobb egészségi állapotot, egy erősebb immunrendszert. Nem mindegy, hogy milyen minőségben éljük az életünket! Felelősek vagyunk magunkért!

 

Vásárhelyi Judit életvezetési tanácsadó


  • 0

Pozitív gondolkodás – életöröm – boldogság – nem csak ötveneseknek / 4. rész: ideje lépni

Category : Életvezetés

Ideje lépni!

 

Ha úgy érezzük, hogy munkánkban, teljesítményünkben, sőt az egész életünkben is megrekedtünk, elakadtunk, ha kezdeményező kedvünk a múlté, mert erőforrásaink elapadtak, nincsen önbizalmunk, örömtelennek érezzük az életet, ha már nem is érezzük fontosnak magunkat, akkor a pozitív gondolkodás lehet a kivezető út.

Ne hagyjuk el magunkat, hanem újra találjuk meg belső energiáinkat, belső motivációnkat, amire támaszkodva le tudjuk győzni az akadályokat. A pozitív gondolkodás felerősíti a bennünk meglévő előremozdító energiákat. Keressük meg magunkban mindazt az értékeset, szerethetőt, amivel rendelkezünk, építsünk erősségeinkre, és ezáltal segítséget kapunk vágyaink, céljaink megfogalmazásához, és azok megvalósításához.
Az eddigi kutatások azt bizonyítják, hogy a pozitív gondolkodás segítségével sokkal jobb eredményeket lehet elérni, mint az akadályok és problémák azonosításával, majd azok megoldásával. Az a tapasztalat, hogy elaprózzuk magunkat, és nagy erőket áldozunk olyan problémákra is, amelyek viszonylag kis hatást gyakorolnak eredményeinkre. Amikor pedig nem tapasztaljuk az átütő hatást, akkor jön a csodálkozás, hogy „hát ez sem sikerült olyan jól”… és rögtön fel is adjuk. Amennyiben ez az elv hosszú távon folyamatosan érvényesül, az egy negatív szemlélet, életérzés kialakulásához vezet. Ha pedig belesüppedünk a negatív érzéseinkbe, akkor az egészségünk ellen dolgozunk. A pozitív gondolkodás egyértelműen hatással van életünkre. Pozitívabb gondolkodással egészségesebbek leszünk, hamarabb gyógyulunk, energikusabbak vagyunk, elfogadjuk magunkat, nő az önbizalmunk, eredményesebben dolgozunk – és ezáltal több pénzt keresünk, növeli sikerességünket még ebben a korban is. Kísérletekkel bizonyított tény, hogy egy olyan orvos, akit pozitív hangulatba hoznak, mielőtt egy diagnozist felállítana, háromszor annyi kreativitást mutat, mint „közönyös” lelkiállapotban lévő kollégája, és a pozitív beállítódású orvos 19 százalékkal gyorsabban állítja fel a dignózist. Még egy érdekes tény, hogy egy optimista – pozitív gondolkodású – értékesítő 56 százalékkal többet tud eladni, mint egy pesszimista kollégája.

A Harvard egyetemen végzett kutatás alapján Peterson és Bossio kutatása erdményképpen 1991-ben megállapították, hogy a diplomaszerzést követően ötévente vizsgált optimista és pesszimista gondolkodású, volt egyetemisták negyven-negyvenöt éves korukra érik el azt a jelentős különbséget – eredményesség, siker, illetve sikertelenség –, amiben a beállítódásuknak jelentős szerepe volt. A pesszimisták egészségi állapota – lekileg és testileg is – sokkal rosszabb volt, mint optimista, pozitív gondolkodású társaiké.

Gondoljunk vissza fiatalabb korunkra, milyen volt a beállítódásunk, vajon igazolja e mostani állapotunkat akkori gondolkodásmódunk? Ha igen, és változtatni szeretnénk pesszimizmusunkon, még nem késő!

Ha első nekifutásra nem megy, mert miért is menne, és éppen negatívan gondolkodunk, akkor kérdezzük meg magunktól: „Te, jó neked ez a negatívkodás?” Kizárt dolog, hogy erre „igen” lenne a válasz. Ilyenkor próbáljuk meg az adott helyzet pozitív oldalát megkeresni – menni fog.

Például, ha valaki éppen nem olyan kedves volt velünk egy üzletben, ahogyan azt mi szerettük volna, ne dühöngjünk, hanem gondoljunk arra, hogy ha hazamegyünk, vár rank egy jó pohár rosé.

 

Vásárhelyi Judit életvezetési tanácsadó


  • 0

Pozitív gondolkodás – életöröm – boldogság – nem csak ötveneseknek / 5. rész: dühösnek lenni legtöbbször értelmetlen.

Category : Életvezetés

Dühösnek lenni legtöbbször értelmetlen.

 

A harag és bosszúság okozza, hogy kikerül a kezünkből az adott helyzet irányítása, és sokszor fordul elő, hogy a felgyülemlett indulatainkat valakin levezetjük. Tudni kell azonban, hogy a düh sokkal rosszabb hatással van saját magunkra, mint a másikra. Gondoljunk csak az autóvezetésre: szidjuk az előttünk „bénázót”, felhergelődünk, de mi kapunk majdnem agyvérzést, nem a másik. Azt kell megértenünk, hogy a bennünk levő düh saját energiaszintünket rombolja, nem pedig azét, akire/amire kivetítjük. Egyszerűen, haragosnak lenni nem kifizetődő. Környezetünkben látva és megélve a rengeteg rossz, negatív eseményt, hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy csak ilyenek léteznek, kilátástalannak tartjuk a helyzetet, és legszívesebben semmit sem tennénk.

Milyen „rossz” események is történhetnek velünk így 50 felett? Kirepülnek a gyerekek? De hát ez jó!

Ők elkezdik az önálló életüket, és mi újra felfedezhetjük a párunkat, az időhiány miatt elfelejtett hobbijainkat, új kedvtelésekre lelünk. Sokan ilyenkor roskadnak magukba, „mamahotelt” működtetnének, és sajnálják, hogy nem panaszkodhatnak a sok tennivalóra.

 

Vásárhelyi Judit életvezetési tanácsadó


  • 0

Pozitív gondolkodás – életöröm – boldogság – nem csak ötveneseknek / 6. rész: Hogyan tekinthetünk magunkra pozitívan?

Category : Életvezetés

Hogyan tekinthetünk magunkra pozitívan?

 

Gondoljuk el, hogy valaki azt kéri tőlünk, írjunk fel egy lapra magunkról harminc erősséget.

Hát az nem megy. Három vagy négy, netán öt, az még menne. De harminc? Gyengeséget, azt persze tudnánk írni, százat is. Az könnyen menne!

Azért nem tudunk erősségeket írni, mert ezekre sohasem gondoltunk, sohasem ez volt a fontos. Tegyünk egy próbát! Vegyünk elő egy papírt, és írjunk fel minél több erősséget magunkról. Ha nem megy, kérjünk meg környezetünkből minél több embert, hogy ők írják le rólunk, miben látják erősségeinket. Ha ezeket összesítjük, mindjárt kiderül, nem is olyan sötét ez a világ, szerethetőek vagyunk.

A pozitív énkép kialakulása – önmagunk elfogadása erősödik, ezáltal környezetünket is jobban elfogadjuk. Az erősségek láthatóvá válnak és kiteljesednek, pozitív visszajelzéseket kapunk, önbizalmunk erősödik.

Pozitív gondolkodásunkkal hatással vagyunk környezetünkre, jobb légkört teremtünk magunk körül, jobban keresik társaságunkat.

El fogjuk hinni, az önmagunkkal kapcsolatos szemléletünk határozza meg az életünket!

A pozitív gondolkodás nem arról szól, hogy a problémák megszűnnek, hanem arról, hogy a problémákat hogyan tudjuk magunknak feladattá átalakítani. A probléma lehúz, a feladatot megoldjuk. Tehát a negatív eseményeket jobb nem megváltoztathatatlan tragédiáknak megélni, hanem megoldandó feladatként kezelni. Természetesen problémák továbbra is létezni fognak, csak másik, pozitív oldalról közelítjük meg azokat.

Hogyan bírkózhatunk meg a minket nyomasztó nehézségekkel? /alcím

Sonja Lyubomirsky a „Hogyan legyünk boldogok” című könyvében szerepel az a példa, ami jól jellemzi jelenlegi gondolkodásmódunkat. A történet lényege, hogy a második világháború alatt a repülésügyi szakemberek rengeteg pénzt és energiát fordítottak a lezuhant gépekkel kapcsolatos események tanulmányozására. Egyszer megkérdezte valaki: Vajon miért nem azokat vizsgáljuk, amelyek a levegőben maradnak?

Tényleg, miért nem azzal foglalkozunk, hogy mi miért működik jól, és ebből tanulunk, ezt visszük tovább, ebből töltekezünk? Ha a sikertelenségre és a rosszra gondolunk, eleve mínusz energiatartományból indulunk a megoldás felé.

Sonja Lyubomirski megküzdésnek nevezi azt a cselekvést, amit az ember annak érdekében tesz, hogy csökkentse a negatív helyzetek okozta szenvedést. Az ő értelmezésében van problémaközpontú és érzelemközpontú megküzdés. Embertípustól függ, ki melyiket választja megoldásként.

 

Vásárhelyi Judit életvezetési tanácsadó


  • 0

Pozitív gondolkodás – életöröm – boldogság – nem csak ötveneseknek / 7. rész: Mit kezdjünk a problémákkal?

Category : Életvezetés

Mit kezdjünk a problémákkal?

 

A problémaközpontú megküzdésben a probléma megoldása a lényeg. Ezt az utat választó emberek kevesebb depressziót élnek meg, mert a megoldásra koncentrálnak, és ez köti le a gondolataikat.

Ha úgy érezzük, elborítanak minket az érzelmek, képtelenek vagyunk cselekedni, gondolkodni, akkor az érzelemközpontú megküzdés a megoldás. Lehet viselkedésre irányulót választani – figyelemelterelés, séta,

torna –, vagy olyan módszert, ami a gondolkodásmód megváltoztatására irányul. Ez lehet a helyzet újraértelmezése, az abban rejlő pozitívum megkeresése, a helyzet tudatos elfogadása. Mindkét megküzdési stratégia tanulható, elsajátítható.

Jó, ha visszanézzük életünket, és felrajzoljuk egy koordinátába mindazokat a nagyobb pozitív történéseket, amik megtörténtek velünk – diploma megszerzése, házasság, gyerekek, munkahelyek, nagyobb problémák megoldása stb. Már akkor jó ránézni, amikor elkészítettük: „jé, mennyi minden jó dolog történt velem életemben”. Csak elfelejtettük, mert nem gondoltunk rá. Jó ezeket az emlékeket gyakrabban megidézni – mi is történt akkor, kik vettek körül, kikre támaszkodhattam, mit éreztem –, és máris kapunk egy kis muníciót egy jelenlegi probléma megoldásához.
A pozitív érzések aktiválják képességeinket és formálják jövőnket.
A pozitív gondolatok visznek bennünket a kitűzött és elérendő célok felé, míg a negatív gondolatok távolítanak minket mindentől.

A pozitív hozzáállás és az ebből fakadó gondolkozás és cselekvés fő előnyei

Vegyük sorra, mi is az, amire szükségünk van ötvenen túl ahhoz, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben? (Ez különben minden korosztályra igaz.)

  • Figyeljenek ránk, mi már eleget figyeltünk másokra.
  • Törődjenek velünk, mi már belefáradtunk a másokkal való törődésbe.
  • Értékeljenek és ismerjenek el bennünket, hiszen nagyon sok mindent letettünk az asztalra.
  • Vegyenek emberszámba minket (itt van a nyakunkon a sok X, Y, Z generációs, akik „mindent jobban tudnak”. )

Ez azonban nem megy magától. Nekünk is törődni kell másokkal, nem ülhetünk az elefántcsont tornyunkban tétlenül.

Mitől érezhetjük jobban magunkat a bőrünkben, mitől láthatjuk bizakodóbban az életünket?

   Említettem már az „élet-siker” görbét, de számbavehetjük mindazt, amit az életünkben valakiért, valakikért megtettünk. Az a tapasztalatom, hogy ebben a korban jólesik jótékonykodni. Keressünk valakit, aki segítségre szorul, támogassuk, és újra fontosnak érezhetjük magunkat. Lehet ezt egyénileg is, de lehet szervezethez csatlakozva is megtenni. Rájövünk, hogy a támogatotthoz képest mi nem is vagyunk olyan rossz helyzetben, sőt! Máris más szemüveggel látjuk a világot.

 

Vásárhelyi Judit életvezetési tanácsadó


  • 0

Pozitív gondolkodás – életöröm – boldogság – nem csak ötveneseknek / 8. rész: ötven felett is pozitívan

Category : Életvezetés

Ötven felett is pozitívan

 

Így 50-en túl sokan elfeledkeznek arról, hogy a meglévő kapcsolataikat ápolni kellene, de akár lehetne új kapcsolatokat is létesíteni. Tegyük a szívünkre a kezünket, és mondjuk ki hangosan és őszintén, mindent megteszünk azért, hogy a barátságaink, a munkahelyi kapcsolataink működjenek? Vagy csak ülünk otthon a szobában – netán az irodánkban vagy a munkahelyi székünkön – és panaszkodunk, hogy nem néz felénk senki a hétvégén. Hogy nincs energiánk? Hát honnan is lenne? A negatív gondolkodásmód mind leszívja. Mutassuk meg, hogy szükségünk van másokra, és ránk is lehet számítani.

Nehéz és stresszes helyzetekben könnyebb bezárkózni, saját bánatunkkal foglalkozni. Ha megfigyeljük a sikeres ötveneseket, ők ilyenkor éppen fordítva csinálják: ezekben a helyzetekben felfokozott társasági életet élnek, élénkítik kapcsolataikat, pozitívan állnak hozzá a problémákhoz, erőt gyűjtenek a kapcsolatokból és tovább tudnak lépni. Segíthet, ha akár a munkahelyen, akár otthon, baráti környezetben keresünk magunknak egy „kibeszélős” társat, akivel hetente egyszer leülünk, és fél-fél órát panaszkodunk egymásnak. Fél órát az egyikünk, fél órát a másikunk. Nem szólunk közbe, nem kommentálunk, egyikünk sem, csak beszélünk, kiadjuk magunkból mindazt, ami feszít belülről. Egy idő után már nem is lesz miről panaszkodni. Aztán fordítsuk a szót kisebb-nagyobb pozitív élményekre, tapasztalatokra, egy-egy derűs jelenségre. Meglátjuk, mennyivel jobban érezzük magunkat a bőrünkben. Máris pozitívabban látjuk a világot.

Mark Twain mondta, hogy „A két legfontosabb nap az életedben az, amikor megszületsz, és az, amikor megtudod, miért.” Itt az ideje, hogy elgondolkozzunk, mi végre is vagyunk. Miért és mitől vagyunk fontosak magunknak és a környezetünknek. Mi az, amit még tenni tudunk? Természetesen ehhez elkerülhetetlen némi önismeret, mert ha rosszul tűzünk ki egy célt, akkor nem biztos, hogy elérjük, sőt! A jó önismeret segíti a jó célok kitűzését és elérését. Ez adja az igazi sikerélményt.

 

Vásárhelyi Judit életvezetési tanácsadó


  • 0

Pozitív gondolkodás – életöröm – boldogság – nem csak ötveneseknek / 9. rész: Hogyan állíthatjuk át agyunkat a pozitív gondolkodásra?

Category : Életvezetés

Hogyan állíthatjuk át agyunkat a pozitív gondolkodásra?

 

Keressük életünkben a pozitív történéseket, vegyük észre, ha valaki csak ránk mosolyog. A mosoly jótékony hatású kifelé és befelé is hat. A mosolytól mások felénk irányuló reakciója is változik, bennünk jó összetételű hormonok szabadulnak fel, nemcsak vidámabbak leszünk, de ezáltal még az immunrendszerünk is erősödik. A nevetés pedig kimondottan gyógyszerként hat, nem véletlenül találták fel a Hahota klubokat. A jókedvünkhöz mások is szívesen kapcsolódnak, és ettől csak fokozódik a jó hangulat.

„A kacagás zsigeri kocogás, megmasszírozza a beleket, segíti az emésztést. Egészséges mértékben felpezsdíti a vérkeringést, fokozza az örömhormon termelést, elősegíti az immunrendszer aktiválódását, kedvezőbb állapotát.” (Bagdy, Pap 2007)

Nevetéssel, viccekkel a stresszünket is le tudjuk vezetni, ha derűvel szemléljük magunkat, akkor már nem is tűnik ijesztőnek az, ami korábban az volt.

A hála gyakorlása is képes megváltoztatni a gondolkodásmódunkat, pozitívba tudja fordítani a negatívat. Ha csak naponta végigvesszük, miért is lehetünk hálásak aznap, máris látjuk, mennyi minden jó történik velünk nap mint nap, de mi gyakran a sötét szemüvegünkön keresztül nem látjuk ezt. Ha leírnánk egy kis füzetbe a jó dolgokat, és hétvégén visszanéznénk, akár regényt is írhatnánk belőlük. Sonja Lyubomirski azt tanácsolja, írjunk levelet valakinek, valakiknek, akiknek hálásak vagyunk valamiért akár a múltban történteket nézve, de ez lehet a jelen is. Ugyanakkor naponta írjuk fel a bosszúságainkat. Ha ezt tíz héten át tesszük, akkor ebben az önkísérletben tapasztalhatjuk, hogy csökken a bosszúságaink száma, és növekszik a jó közérzetünk.

Mindez attól függ, milyen szemléletmóddal nézzük magunkat és a világot. Tény, ahhoz, hogy változtassunk, előbb meg kell bolygatni a fennálló, jelenlegi, ugyan lehúzó, de mégis kényelmes helyzetünket. Amennyiben készek vagyunk megdolgozni ezért, jutalmul boldogabban, bizakodóbban élhetünk. Az elért változásokat nagyon nehéz megőrizni, mert mint tudjuk, az akareterőnk véges, és nem mindenkinél van azonos szinten. Ha az akaraterőnk csökken, akkor hamar visszaesünk a régi gondolkodásmódunkba, hiszen a legkisebb ellenállás irányába könnyebb mozdulni. Tartsunk ki, soha ne adjuk fel! Hányan járunk 50 felett fitness órákra alakunk megőrzése érdekében, hányan fogyókúrázunk, hogy egészségesebbek legyünk? Éppen a pozitív gondolkodás megőrzéséhez ne lenne erőnk és kitartásunk?!

 

Vásárhelyi Judit életvezetési tanácsadó


Keresés oldalunkon:

Hírlevél